Magyar CIVINET találkozó a helyi közlekedési rendszerek működésének jövőjéről

2016. március 30-án a BKK Budapesti Közlekedési Központ adott otthont a Magyar CIVINET 6. találkozójának, melynek témája a városok helyi közlekedésének pályáztatása, a járművek és szolgáltatások beszerzése, a helyi közlekedési rendszerek működésének jövője volt.

A program Ekés András (Magyar CIVINET Titkárság) bevezető előadásával kezdődött, amelyben felvetette azokat az alapvető problémákat és kérdéseket, amelyekkel a városok jelenleg is küzdenek a témát illetően. Ezután a résztvevő városok képviselői és szakemberei előadásokat hallhattak a BKK autóbusz-üzemeltetési modelljéről, az autóbusz-üzemeltetés és szolgáltatás jogi kereteiről, valamint a stájerországi közlekedési szövetségről, ami jó példával szolgál a magyar városok számára. Ezen kívül Baja és Békéscsaba városok képviselői saját tapasztalataikat is elmondták. Az előadások után szakmai beszélgetésre került sor, ahol a résztvevők feltehették kérdéseiket az előadóknak, valamint az egyes városok képviselői tapasztalatot cserélhettek a témát illető felvetésekben.

Az előadások és a tapasztalatcsere olyan háttértudást biztosítottak, ami jó alappal szolgál a következő időszakban az autóbusz-közlekedésben bekövetkező változásokhoz a résztvevő városok számára.

Cities

CIVINETs

.eu web awards
covenantofmayors.eu
eltis
EPOMM
European Mobility Week
managenergy
Smart Cities Marketplace
EU Logo

Funded by the European Union. Views and opinions expressed are however those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of CINEA. Neither the European Union nor CINEA can be held responsible for them.

This website is hosted by an environmentally-friendly server provider.