Alternatív hajtású járművek a közösségi közlekedésben

Zalaegerszegen, az Európai Mobilitási Hét keretében rendezték meg a Magyar CIVINET 5. találkozóját. 

A szeptember 17-18-án megrendezett kétnapos találkozó 26 résztvevője az alternatív hajtású járművek közösségi közlekedésben való alkalmazásának tapasztalatait vitatta meg.

Vadvári Tibor alpolgármester köszöntője után a kecskeméti (hibrid), budapesti és kaposvári (CNG) járműbeszerzéseket mutatták be a városok és közlekedési szolgáltatóik képviselői. A közösségi közlekedés határterületeit érintette a budapesti autómegosztó (car-sharing) koncepciója, valamint az elektromos közbringa (bike-sharing), melyet a résztvevők ki is próbálhattak.

A rendezvény második napja a szegedi akkumulátoros önjáró trolibuszok beszerzési és üzemeltetési tapasztalataival indult, majd a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar részéről Dr. Varga István dékán a közlekedés új kutatási irányait, Dr. Emőd István pedig az alternatív járműhajtások jelenét és jövőjét mutatta be.

A programot a zalaegerszegi biogázos és kecskeméti hibrid autóbuszok kipróbálása zárta, melynek során a résztvevők meglátogatták a Zalavíz szennyvíztisztítóját és biogázüzemét is, ahol a járművek üzemanyagának előállítása és töltése történik.

A prezentációk és a rendezvényen készült fényképek elérhetők a résztvevők és a Magyar CIVINET tagjai számára a hálózat honlapján (http://civitas.eu/civinet/magyar-civinet, a „Private Downloads” fül alatt). Ehhez regisztráció szükséges, melynek két módja van:

  • regisztráció a CIVITAS honlapján (http://civitas.eu/), majd a Magyar CIVINET Titkárság értesítése a regisztrációról hogy felvehesse a tagok csoportjába; vagy
  • a Magyar CIVINET közös bejelentkezési adatainak használata, melyeket a Titkárság bocsát a tagok rendelkezésére.

Fényképek: Ekés András és Sipos Zsófia (Városkutatás Kft.)

Latest

CIVINETs

covenantofmayors.eu
eltis
EPOMM
European Mobility Week
sump
managenergy
Smart Cities Marketplace
EU Logo

This website is produced as part of CIVITAS ELEVATE Coordination and Support Action funded by the European Union Horizon 2020 research and innovation programme under grant agreement No 824228. © Copyright 2021 CIVITAS Initiative. All rights reserved.

This website is hosted by an environmentally-friendly server provider.